Tartalomjegyzék:
A digitális jogkezelés a világháló és a digitális média fejlődéséből származik. Az 1990-es évek során és az azt követõ évtizedekben fejlõdõnek látszólag a DRM soha nem volt képes tartósan elõre tartani a titkosítási és engedélyezési megoldásokat. De a digitális jogok meghatározásának és újradefiniálásának két évtizede után - miközben megpróbálta őket megóvni - egyértelmű, hogy a digitális jogok kezelése nem engedi fel, és néhány nagyon átfogó stratégiát halad előre.
Mi a DRM?
A DRM alapvető filozófiája az, hogy az engedélyezett digitális tartalom fogyasztói korlátozott jogokkal és ellenőrzéssel kell rendelkezniük a média felett, amelyhez hozzáférést kaptak. Maga a technológia folyamatosan fejlődik, mivel kitartóan ellensúlyozzák a sebezhetőség kihasználására irányuló buzgó kísérletek. Számos szempontból működik, számos különféle módszerrel, amelyek célja a szellemi tulajdonosok érdekeinek védelme.
A DRM korai ismétlései a zeneiparban gyakoriak voltak, mivel a digitális audio tömörítés és a fájlmegosztás a huszonegyedik század fordulóján fejlődött ki. Néhány kompakt lemezt olyan technológiával is kiadtak, amely valamilyen módon ellenállt, ha a felhasználók megpróbálták letörölni vagy illegálisan lemásolni adataikat, gyakran befagyasztva más programokat vagy egyéb módon veszélyeztetve a számítógép teljesítményét. És bár a fizikai média formátumok (például DVD és CD) sok különböző DRM módszertannak vettek alá az évek során, a digitális jogok egyre inkább az interneten terjesztett szellemi tulajdonra koncentrálnak. (Az internetes jogokkal kapcsolatos további információkért lásd: Az Internet szabadságának nyilatkozata.)
