Az IDC tanulmánya szerint az adatmennyiség évi 46% -kal növekszik, míg a Gartner jelentése szerint az adatközponti rendszerekre fordított kiadások 2015-től átlagosan 1, 8 százalékkal növekednek a következő négy évben. E két jelentés együttes figyelembevétele azt jelenti, hogy a CTO-k és a CIO-k várhatóan több adatot tárolnak alacsonyabb költséggel. Valójában, ha figyelembe vesszük az inflációt, az adattárolási költségvetés csökken. A helyzetet tovább bonyolítja a jelenlegi adatközpontú környezet igénye, amely szerint bármikor, bármikor hozzáférhetővé válik a keresletre vonatkozó információk különböző helyszínektől. Nehéz, de nem lehetetlen dió a megtörni, mivel a tárolási virtualizáció növeli az átvitelt, csökkentheti az üzemeltetési költségeket és javíthatja az IT rendszerek méretezhetőségét a tárolt adatok terabyte-jánként.
Noha a tárolási virtualizáció nem új technológia, nem olyan széles körben adaptált, mint az asztali vagy a szerver (alkalmazás) virtualizáció. Ez meglepő, mivel az IBM kutatásai szerint az alkalmazások és az infrastruktúra beruházásainak megtérülése nem valósul meg teljes mértékben, ha a tárolást nem virtualizálják. A virtualizált tárolás stabil, egységes és megbízható hozzáférést biztosít az adatokhoz, még akkor is, ha a mögöttes hardver megváltozik, amikor a tárolóeszközök növekednek, eltávolulnak vagy meghibásodnak. Ez lehetséges, mivel a tárolási virtualizáció automatizálja az adattárolási kezelést, lehetővé teszi a tárolási erőforrások bővítését és frissítését menet közben.
A virtualizáció közbenső rétegként és elsődleges interfészként működik a szerverek és a tárolás között. A kiszolgálók a virtualizációs réteget egyetlen tárolóeszközként tekintik, míg az összes különálló tárolóeszköz a virtualizációs réteget az egyetlen szerverként látja. Ez megkönnyíti a tárolórendszerek - akár különféle gyártók eszközeinek - csoportosítását a tárolási szintekre.
